Tekst źródłowy strony Kővárvidék

[[Kategoria:3w]]
[[Kategoria:Strony przetłumaczone z węgierskiej Wikipedii]]
{{Uwaga|
|strona  = https://hu.wikipedia.org/wiki/K%C5%91v%C3%A1rvid%C3%A9k
|autorzy = https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=K%C5%91v%C3%A1rvid%C3%A9k&action=history
|nota    = węgierski
}}

{|
|
|}

{|
 |-style="vertical-align:top;"
 |
'''Kővárvidék''' (''Kővár vidéke, Kővár-vidék,'' {{románul|Țara Chioarului}} vagy {{nyelv|ro|''Chioar''}}, {{németül|Kövárer Distrikt}}, {{latinul|Districtus Köváriensis}}) a vármegyerendszertől különálló közigazgatási egység volt a történeti [[Partium]]ban.

==Kialakulása==
A 16–17. században, fokozatosan alakult ki a [[Kővár vára|kővári]] váruradalomból, amelyet 1316 után a királyi hatalom hozott létre. 1378-ban [[I. Lajos magyar király|Nagy Lajos]] adományozta [[Bâlc moldvai fejedelem|Balk]] és Drág vajdáknak. Ezután a [[Drágffy család|Drágfiak]] bírták a család kihalásáig, amikor Drágffy György révén a [[Báthori-család|Báthoryakra]] szállt, akik később fejedelmi birtokként kezelték. Erdély önállóvá válása idején [[Szilágy vármegye|Közép-Szolnok vármegyéhez]] tartozott. A vármegyéről való leszakadása hátterében a határvidék katonai alapú megszervezésének szükségessége állt.

Először 1549-ben említik ''districtus Kővár'' néven. Első [[urbárium]]át 1566-ban állították össze, falvaiban ekkor már a [[kővár vára|kővári vár]] tisztjei szedték az adókat. 1600 körül „liber baronatus”-nak ('szabad báróság'-nak) nevezték, és még jóval azután is így hivatkoztak rá, hogy az erdélyi országgyűlés eltörölte a „liber baronatus” megnevezést. 1615-ben az országgyűlés fiskális birtokká nyilvánította. Saját [[szolgabíró]]i a 17. század közepén jelentek meg. Közép-Szolnok vármegye még 1721-ben is tiltakozott ellene, hogy önálló kerületként kezeljék.

== Lakosság ==
*'''A lakosság száma''' [[1857]]-ben<ref>[[Fényes Elek]]:[http://real-eod.mtak.hu/757/ A magyar birodalom nemzetiségei és ezek száma vármegyék és járások szerint] (Pest, 1867)</ref>  40&nbsp;314 volt. Közülük 5&nbsp;128 [[Magyarok|magyar]] (12,72%), 35&nbsp;186 [[Románok|román]] (87,28%) anyanyelvű volt.
*1870-ben 51.744 lakosa volt, melyből 37.915 (73,3%) görög katolikus, 8.681 (16,8%) ortodox, 2.001 (3,9%) izraelita, 1.662 (3,2%) római katolikus, 1.456 (2,8%) református és 29 egyéb vallású. 90% román, 6% magyar és 3,9% zsidó nemzetiségű.

==Határai==
Természetes határai a [[Szamos]] és a [[Lápos (folyó)|Lápos]] folyó, a Kékes- és a Kapnik-patak, a [[Gutin-hegység|Gutin]]- és a [[Lápos-hegység]] voltak. A kővári uradalom határai az 1390-es határjárásakor már nagyjából megegyeztek a vidék [[Lipszky János|Lipszky]] 19. század eleji térképén szereplő határaival. A fontosabb változások: 
* 1405 és 1564 között időnként az uradalomhoz tartozott a később egyértelműen [[Közép-Szolnok vármegye|Közép-Szolnok vármegyéhez]] sorolt [[Szilágycseh|Csehi]], [[Sülelmed]], [[Oláhtótfalu]], [[Szamosardó|Kisardó]], [[Turbóca|Turbuca]], [[Somosfalva|Somos]] és [[Mutos]].
* [[Szamossósmező]]t 1571-ben, [[Zazár|Szaszart]], [[Nagybozinta|Bozintát]] és [[Misztótfalu]]t az 1590-es években csatolták a vidékhez.
* [[Kapnikbánya]] területe ugyan kezdettől a kővári uradalomhoz tartozott, de bányavárosként  különleges kiváltságokat élvezett, amelyeket azonban Kővár nem tartott tiszteletben. Az 1660-as években lett minden szempontból a vidék része.

==Benépesülése==
Északi–északnyugati, síksági része a középkorban (a helynevek tanúsága szerint: ''[[Alsófentős|Fentős]], [[Lápos (folyó)|Lápos]], [[Nagynyíres|Nyíres]], [[Kötelesmező]]'') mocsaras, mocsári erdőkkel benőtt vidék volt, míg a déli–délkeleti hegyeket nagyrészt ma is tölgyesek és bükkösök borítják. Csak a fennmaradt helynevekből következtethetünk rá, hogy a [[tatárjárás]] előtt a síkságon magyar lakosság élhetett. Ők talán határőrök voltak, akik később, királyi parancsra továbbtelepültek. Az ő maradványuk lehet [[Magyarberkesz|Berkesz]], [[Koltó]] és [[Koltókatalin|Katalin]], a már [[Erdély]]hez tartozó [[Magyarlápos]] és [[Domokos (Románia)|Domokos]] mai, valamint [[Zazár|Szaszar]] és [[Miszmogyorós]] 17–18. században kihalt magyar lakossága. A Kapnik völgyében és a [[Szamos]] kanyarulatában [[Szláv nyelvek|szláv]] eredetű helyneveket találunk. A síkság 1231 és 1405 között települt be román lakossággal. A hegyvidéken csak a 15–16. században hozták létre irtásfalvaikat a [[Drágffy család|Drágfiak]] által [[Máramaros]]ból odatelepített románok. Az említett településeken kívül jelentős magyar nyelvű lakosság élt az újkorban [[Misztótfalu]]ban, [[Kővárhosszúfalu]]ban, [[Kapnikbánya|Kapnikbányán]] és [[Nagysomkút]]on.

==Igazgatás- és jogtörténete==
Közjogi viszonyai az [[Erdélyi Fejedelemség]] idején, a többi fejedelmi uradalomhoz, elsősorban [[Fogaras vidéke|Fogaras vidékéhez]] hasonlóan, a katonai előzményekből fejlődtek ki. A fejedelem nevezte ki az élén álló főkapitányt, aki a vidék minden rendű fegyveresének a hadura volt. A főkapitány határozta meg és szedette be az adókat, felügyelte a vár tisztjeit, és az ő kezében összpontosult az igazságszolgáltatás is. (A fiskális uradalom idején kapott nagyobb szerepet az [[úriszék]].) Távollétében a vicekapitány helyettesítette. Az udvarbíró a fiskális uradalom gazdasági irányításáért, a főporkoláb a gonosztevők kézrekerítéséért felelt.

Az önálló Erdély megszűnte után, a [[Partium]] többi részével ([[Közép-Szolnok vármegye|Közép-Szolnok]], [[Kraszna vármegye|Kraszna]] és [[Zaránd vármegye|Zaránd vármegyével]]) együtt másfél évszázadon át a vitatott, Erdély és Magyarország közötti köztes státuszú [[Partium]] része maradt. 1861-es helyreállítása után egy évtizedig azon vármegyék és vidékek közé tartozott, ahol az ügykezelésben és a rendeletalkotásban nagyrészt a román nyelvet használták. 1874-ben négy járásból állt: a [[nagysomkút]]iból, a [[nagynyíres]]iből, a [[kisnyíres]]iből és a [[kápolnokmonostor]]iból. Az [[1876-os megyerendezés]] során, az 1876:XXXIII. és az 1877:II. törvénycikkek alapján keleti része [[Doboka vármegye|Doboka]] nagy részével és [[Belső-Szolnok vármegye]] egészével [[Szolnok-Doboka vármegye]] néven egyesült, míg nyugati fele [[Szatmár vármegye]] része lett.

==Társadalom- és gazdaságtörténete==
A síkságot benépesítő románság a földművelés mellett valószínűleg kezdettől katonáskodott. Lakosai a 16–17. században a fejedelmek seregének állandó elemét képezték. Az egyes hadjáratokhoz tömeges nemesítések kötődtek. A vidék tisztikara nem állított különösebb akadályokat a nemesedés elé, így mindennapossá vált a valódi nemesség beházasodás vagy hivatalviselés útján történő (előbb informális, majd utólag szentesített) megszerzése. Emellett tömegek nyertek „exemptus”, [[Szabados (történelem)|szabados]], félnemesi jogállást. Az ő kiváltságaikat egyéni megállapodások szabályozták, és az összeírásokban általában [[jobbágy]]okként szerepeltek. A vidékre jellemző, a katonáskodáshoz kötődő félnemesi rang volt a [[Puskás (rang)|puskásság]] intézménye. Végül egész falvak kaptak kollektív kiváltságot, adómentességet is a várnak nyújtott különböző szolgáltatások fejében. A valódi jobbágyok számát az is csökkentette, hogy a 17. században a földesurak általában [[inskripció]]val váltak vidéki birtokosokká, és bizonytalan jószágaikról sok jobbágyot, néha egész falvakat költöztettek Erdély belső vidékein fekvő birtokaikra. (Innen a ''Chiorean, Chioran, Kővári'' családnevek elterjedtsége.) A vidék kisnemessége és félnemessége 1791-ben állítólag már háromezer családfőt számlált. 1845-ben pedig, amikor az utak karbantartása alóli mentességek kapcsán a [[Gubernium]] elrendelte, hogy írják össze a vidék nemeseit, jóval több nemes és félnemes lakta, mint ahány jobbágy.

Erdély Habsburg kézre kerülésével a vidék katonáskodó nemességére nem volt többé szükség, a várat lerombolták. A kisbirtokos vagy birtoktalan kiváltságoltak tömegesen vettek részt a [[Rákóczi-szabadságharc]]ban. 1848. október 12-én a vidék nemessége csatlakozott a [[naszód]]i határőrezredhez, és Moț Dâmbul naszódi határőrhadnagy szavára állítólag tíz-tizenötezer fő gyűlt fegyverbe a magyar forradalom ellen.<ref>Mihály Gábor kormánybiztos levele 1848. október 31-én. In Ioan Bolovan – Adrian Onofreiu: ''Revoluția de la 1848-1849 în zona regimentului grăniceresc năsăudean. Contribuții istorice și demografice.'' Cluj-Napoca, 2003, 100. o.</ref>

[[Kemény János (fejedelem)|Kemény János fejedelem]] 1662-ben nevezte ki [[Teleki Mihály (főgenerális)|Teleki Mihály]]t Kővár vidéki főkapitánynak. Attól kezdve a [[Teleki család]] tagjai mintegy örökségképpen viselték a tisztséget. Hatalmukat vagyonra váltva lassanként felvásárolták a fiskális uradalom falvait, 1719-ben pedig megszerezték az az uradalom maradékát is. A família úgy kezelte a haszonvételi jogokat, hogy saját érdekeit a fiskus érdekeként igyekezett beállítani. 1781-ben megkapta a jogot, hogy zálogösszeg megfizetése mellett valamennyi, a területen található inskripciós birtokot visszaváltsa („reluendi jus”). A vidék kisnemessége azonban sikeresen állt ellen a Teleki család különböző ágai további birtokszerzési kísérleteinek. (Ezek főként arra irányultak, hogy a nagyobb, egyesített tagokon valódi uradalmi gazdálkodásra legyenek képesek.) A nemesség saját eszközeként használta fel a vidék politikai szervezetét, és szövetséget kötött a vidéken szintén birtokos, de kisebb veszélyt jelentő [[Kornis család|Kornis]] és [[Mikes család]]dal. Az udvar nemsokára visszavette a reluendi iust, és később csak korlátozottan léptette újra életbe. A nemesek ugyanakkor gyakran elszántották a Telekiek földjeit, irtották az erdeiket. (A községi erdőket a 19. század közepére jórészt kiirtották.)

Az [[ugaroló gazdálkodás]]sal 1848 és 1864 között hagytak föl. Nagyon sok birtokos bérbeadta földjét. A középbirtokokra is jellemző volt a monokultúrás kukoricatermesztés. Valódi ipar a bányahelyek kohászatának kivételével nem folyt. Ipari jellegű tevékenységei közül számottevő volt a mészégetés, a [[égetett szesz|szeszfőzés]] és a szilvaaszalás. Ezek termékeit, a mezőgazdaság terményeivel együtt túlnyomórészt [[Nagybánya|Nagybányára]], [[Szatmárnémeti|Szatmárra]], [[Debrecen]]be és [[Budapest]]re vitték, míg [[Erdély|Erdéllyel]] nem folytatott jelentős kereskedelmet.

1840-ben 45&nbsp;345 lakosából, [[Fényes Elek]] szerint 40&nbsp;517 (89,4%) volt román, 3511 (7,7%) magyar és 1317 (2,9%) német anyanyelvű.

== Galeria ==
<gallery>
Hungary 1490.jpg|[[Csánki Dezső]]–[[Kogutowicz Manó]]: Magyarország [[I. Mátyás magyar király|Mátyás király]] halálakor
GrandDuchyOfTransylvania_Josephinische_Landaufnahme.jpg|Ábrázolás [[Magyarország első katonai felmérése|az első katonai felmérésen]]
Hungary,_Galicia_and_Transylvania.jpg|Közigazgatási egységek egy [[1862]]-es térképen
Wooden church coas.JPG|A [[kovás]]i fatemplom
Koltó Teleki-kastély kertje.JPG|A Petőfi házaspár szobra a [[koltó]]i [[Koltói kastély|Teleki-kastély]] kertjében
Cernesti, Maramures (1).jpg|[[Csernefalva]]
Groape.jpg|[[Groppa]]
Nyárfás, görög katolikus fatemplom.JPG|A [[nyárfás]]i fatemplom
Vima Mica.jpg|[[Drágavilma]]
</gallery>

== Források ==
*De Gerando Attila: Kővárvidék. ''Földrajzi Közlemények'' 1875, 355–413. o.
*Szentgyörgyi Mária: ''Kővár vidékének társadalma.'' Budapest, 1972
*{{SzDob|7||potkotet/120}} 
{{források}}

{{DEFAULTSORT:Ko~varvidek}}
[[Kategória:Magyarország különleges közigazgatási egységei]]