Bebek (ród): Różnice pomiędzy wersjami

Z Felczak story
Przejdź do nawigacji Przejdź do wyszukiwania
Linia 27: Linia 27:
  
 
  <small><small>A '''Bebek család''' az [[Ákos nemzetség]]ből származó, történelmi család volt. A család első ismert tagja Máté, akinek fiai voltak Detre és Fülöp. Mindketten hű alattvalói és kiszolgálói voltak [[IV. Béla magyar király|IV. Bélának]]. Detre a [[tatárjárás]] idején végig a király mellett harcolt, és meg is sebesült a csatában, de ez nem akadályozta abban, hogy a tatárok által üldözött királyt végig kísérte menekülésében le egészen a [[Dalmácia|dalmát tengerpart]]ig. IV. Béla a Bebek és Csetneki családok részére adott, [[1243]]-ban kelt adománylevele szerint Gömörben adott birtokokat.<ref>[[Berzéte]], [[Pelsőc]], [[Csetnek]] és még egyéb helyiségek voltak a királyi adományban.</ref> Detre testvére, Fülöp, [[Kemluk]] várát védte sikeresen a [[tatárok]] ellen. Fülöpnek nem volt utóda, Detrének pedig Domokos, Miklós, László, János és Péter voltak a fiai. Ezek közül [[Domokos]] volt az első, akit már Bebek-nek vagy Bubek-nek hívtak. Így Domokos lett a pelsőci Bebek ág alapítója. Péternek és Lászlónak Csetnek jutott és az ő leszármazottai lettek a csetnekiek. A család idővel ''csetneki'' és ''pelsőci'' ágakra vált szét. A pelsőci ág ágai a ''vámosi'', ... A Bebek család az újkorban kihalt. </small></small>
 
  <small><small>A '''Bebek család''' az [[Ákos nemzetség]]ből származó, történelmi család volt. A család első ismert tagja Máté, akinek fiai voltak Detre és Fülöp. Mindketten hű alattvalói és kiszolgálói voltak [[IV. Béla magyar király|IV. Bélának]]. Detre a [[tatárjárás]] idején végig a király mellett harcolt, és meg is sebesült a csatában, de ez nem akadályozta abban, hogy a tatárok által üldözött királyt végig kísérte menekülésében le egészen a [[Dalmácia|dalmát tengerpart]]ig. IV. Béla a Bebek és Csetneki családok részére adott, [[1243]]-ban kelt adománylevele szerint Gömörben adott birtokokat.<ref>[[Berzéte]], [[Pelsőc]], [[Csetnek]] és még egyéb helyiségek voltak a királyi adományban.</ref> Detre testvére, Fülöp, [[Kemluk]] várát védte sikeresen a [[tatárok]] ellen. Fülöpnek nem volt utóda, Detrének pedig Domokos, Miklós, László, János és Péter voltak a fiai. Ezek közül [[Domokos]] volt az első, akit már Bebek-nek vagy Bubek-nek hívtak. Így Domokos lett a pelsőci Bebek ág alapítója. Péternek és Lászlónak Csetnek jutott és az ő leszármazottai lettek a csetnekiek. A család idővel ''csetneki'' és ''pelsőci'' ágakra vált szét. A pelsőci ág ágai a ''vámosi'', ... A Bebek család az újkorban kihalt. </small></small>
== A család ismert tagjai ==
 
=== Pelsőci Bebekek ===
 
* [[Bebek Domokos (ágalapító)]] (†[[1330]] előtt) a Bebek család pelsőci ágának megalapítója
 
** [[Bebek István (országbíró)]] (1330 előtt – [[1369]]), Bebek Domokosnak, a pelsőci ág alapítójának legidősebb fia
 
*** [[Bebek Ferenc (macsói bán)]] macsói bán ([[1397]]–[[1401]]), Bebek István országbíró fia
 
*** [[Bebek László (ispán)]] (†[[1403]]/[[1404]]), Bebek István országbíró fia<ref name="Markó:főméltóságok">{{cite book|last=Markó |first=László |title=A magyar állam főméltóságai |pages=226 |publisher=Magyar Könyvklub |year=2000 |isbn=963-14-0582-6}}</ref>
 
**** [[Bebek László]] (†[[1441]]<ref>[http://mek.oszk.hu/09500/09536/html/kepek/varm-gomor-220.jpg Bebek László sírköve a pelsőczi templomban]</ref>) abaúji ispán (1390), királynéi tárnokmester (sírköve a királyénak mondja). Bebek István országbíró fia<ref name="kislexikon:Bebek">[http://www.kislexikon.hu/bebek.html kislexikon.hu: Bebek]</ref>
 
***** [[Bebek János]] (†[[1423]]) (közönségesen ''Pelsőci Nagy János'') lovászmester ([[1399]]–[[1403]]), tárnokmester ([[1410]]–[[1417]]), Bebek László királynéi tárnokmester fia
 
***** [[Bebek Imre (erdélyi vajda)]] erdélyi vajda ([[1446]]–[[1448]]), Bebek László királynéi tárnokmester fia
 
** [[Bebek Domokos (püspök)]] (†[[1374]]. [[október 31.]]) Bebek Domokosnak, a pelsőci ág alapítójának fia
 
** [[Bebek Miklós (kalocsai érsek)]] ([[1336]]–[[1400]]) Bebek Domokosnak, a pelsőci ág alapítójának legkisebb fia
 
** [[Bebek Margit (Chytneki)]] Bebek Domokosnak, a pelsőci ág alapítójának lánya, [[Mellétei Barna család|Mellétei Barna Lőrinc]] mester felesége (házasság 1353)
 
* [[Bebek Ferenc (főkapitány)|Bebek (III.) Ferenc]] [[Felső-Magyarország|felső-magyarország]]i főkapitány
 
* Bebek György
 
** Bebek János, György fia
 
** [[Bebek Imre (nagyprépost)]] Izabella híve, János fia, György unokája, Bebek Ferenc (erdélyi vajda) testvére, pap létére megnősült, de maradt nagyprépost<ref>[http://www.szendroitura.hu/latnivalok-csorbako-vara.html http://www.szendroitura.hu/latnivalok-csorbako-vara.html]</ref>
 
* [[Bebek Ferenc (erdélyi vajda)]] (†[[1556]])<ref>[http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/100_falu/Parad/pages/004_a_falu_birt.htm http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/100_falu/Parad/pages/004_a_falu_birt.htm]</ref>
 
** [[Bebek György (főkapitány)]] (†[[1567]] Bebek Ferenc (erdélyi vajda) fia, ''vele kihalt a Bebek család''.
 
 
==== A pelsőci Bebekek vámosi ága ====
 
* [[Bebek György]] ([[1330]]–[[1389]]) királynéi tárnokmester, Bebek Domokosnak, a pelsőci ág alapítójának fia
 
** [[Bebek Detre]] ([[14. század]] közepe – [[1404]] után) nádor, Bebek György királynéi tárnokmester fia
 
*** [[Bebek Miklós (királynéi tárnokmester)]], Bebek Detre nádor fia<ref name="Markó:főméltóságok"/>
 
*** [[Bebek Imre (vránai perjel)]] (†[[1405]]. [[november 28.]] után), Bebek Detre nádor fia
 
*** [[Bebek Péter]] székely ispán ([[1423]]–[[1426]]), Bebek Detre nádor fia
 
** [[Bebek Imre (országbíró)]] (†[[1395]]) országbíró, erdélyi vajda, horvát–dalmát bán, szlavón bán, Bebek György királynéi tárnokmester fia
 
*** [[Bebek András]] lovászmester, Bebek Imre (országbíró) fia
 
 
 
== Przypisy ==
 
== Przypisy ==
  

Wersja z 15:10, 13 paź 2019

Źródło: Bebek család

{{{rodzina_1}}}

Herb {{{dynastia}}}
Kraj Królestwo Węgier
{{{tytulatura}}}
Ostatni {{{ostatni}}}
Obecna głowa ???
Początek {{{początek}}}
Koniec {{{koniec}}}
Rok złożenia z funkcji   ???
Pochodzenie {{{pochodzenie}}}
Klan {{{klan}}}
Ród Ákos
Rodzina Bebek
Gałęzie Bebek
Csetneky

Rodzina Bebek była historyczną rodziną z rodzaju Ákos. Pierwszym znanym członkiem rodziny jest Matthew, którego synami byli [[Bebek Detre|Detre] i Fülöp. Obaj byli lojalnymi poddanymi i sługami krola IV. Béla. Detre walczył u boku króla podczas najazdu tatarskiego i został ranny w bitwie, ale to nie przeszkodziło mu w eskortowaniu ściganego przez Tatarów króla aż do wybrzeża Dalmacji. Zgodnie z listem darowizny z 1243 r. dla rodzin Bebek i Csetnek, IV. Béla przekazała majątki w Gömör.[1] Brat Detre, Fülöp (Filip), skutecznie obronił zamek Kemluk przed Tatarami. Fülöp nie miał potomków, a Detre miał synów Domokos, Miklós, László, János i Péter. Domokos jako pierwszy nazywał się Bebek lub Bubek. Domokos został założycielem rodziny Pelsőci w Bebek. Peter i László zostali Csét, a ich potomkowie Csét. Z czasem rodzina podzieliła się na oddziały w Csetnek i Pelsőci. Gałęzie oddziału Pelsőci to zwyczaje ... Rodzina Bebeków wyginęła w czasach nowożytnych.

A Bebek család az Ákos nemzetségből származó, történelmi család volt. A család első ismert tagja Máté, akinek fiai voltak Detre és Fülöp. Mindketten hű alattvalói és kiszolgálói voltak IV. Bélának. Detre a tatárjárás idején végig a király mellett harcolt, és meg is sebesült a csatában, de ez nem akadályozta abban, hogy a tatárok által üldözött királyt végig kísérte menekülésében le egészen a dalmát tengerpartig. IV. Béla a Bebek és Csetneki családok részére adott, 1243-ban kelt adománylevele szerint Gömörben adott birtokokat.[2] Detre testvére, Fülöp, Kemluk várát védte sikeresen a tatárok ellen. Fülöpnek nem volt utóda, Detrének pedig Domokos, Miklós, László, János és Péter voltak a fiai. Ezek közül Domokos volt az első, akit már Bebek-nek vagy Bubek-nek hívtak. Így Domokos lett a pelsőci Bebek ág alapítója. Péternek és Lászlónak Csetnek jutott és az ő leszármazottai lettek a csetnekiek. A család idővel csetneki és pelsőci ágakra vált szét. A pelsőci ág ágai a vámosi, ... A Bebek család az újkorban kihalt. 

Przypisy

  1. Berzéte, Pelsőc, Csetnek és még egyéb helyiségek voltak a királyi adományban.
  2. Berzéte, Pelsőc, Csetnek és még egyéb helyiségek voltak a királyi adományban.