|
Elizabeth Anjou (1352–1380, na krótko przed 6 kwietnia), chorwacki: Elizabeta Anžuvinska, włoski: Elisabetta di Slavonia, francuski: Élisabeth de Slavonie, grecki: Ελισάβετ της Ουγγαρίας / του , tytularna łacińska cesarzowa Konstantynopola.
Anjou Erzsébet (1352 – 1380., röviddel április 6. előtt), horvátul: Elizabeta Anžuvinska, olaszul: Elisabetta di Slavonia, franciául: Élisabeth de Slavonie, görögül: Ελισάβετ της Ουγγαρίας/του Ανζού, magyar királyi hercegnő, Szlavónia hercegnője, Tarantó hercegnéje, címzetes konstantinápolyi latin császárné.
Życiorys
Była córką Istvána Anjou, księcia słowiańskiego i regenta Węgier [1] oraz Margit Wittelsbach, bawarskiej księżniczki i niemiecko-rzymskiej księżniczki cesarskiej. Po stronie ojca król Węgier Karol I i wnuk Elżbiety Piast, po stronie matki IV. Wnuczka Ludwika Niemieckiego Cesarza Louisa i Margaret Hainaut Hrabiny. Po śmierci swojego brata, Jánosa (1351 / 54-1360 / 63), jego brat był domniemanym spadkobiercą węgierskiego tronu aż do narodzin córek wuja Lajosa Nagy'ego, odpowiednio 1365/66 i 1370.
Przez całe życie zamieniał swoich przyszłych małżonków w ogniu gier politycznych, zgodnie z obecnymi systemami federalnymi. Najpierw ożenił się z morawskim hrabiem Jobstem z Luksemburga, później z królem Niemiec, a następnie z III. Książę Albert, następnie spadkobierca niemieckiego i czeskiego tronu Wacława w Luksemburgu, a ostatecznie 20 października 1370 r. Faktycznie ożenił się z oddziałem Anantou domu Anjou. Filip do księcia Taranto (od imienia Filipa III, łacińskiego cesarza Konstantynopola). Jego posagiem był Korfu. Z małżeństwa urodził się syn Philippe, który zmarł w 1371 roku. Dwa lata później zmarł także jej mąż, a Elizabeth została wdową w 1373 roku. Nie była już mężatką. Umarła na krótko przed swoją babcią ze strony matki, królową Elżbietą. Został pochowany w katedrze San Cataldo w Taranto.
Anjou Istvánnak, Szlavónia hercegének és Magyarország régensének,[1] valamint Wittelsbach Margit bajor hercegnőnek és német-római császári hercegnőnek a lánya volt. Apai részről I. Károly magyar király és Piast Erzsébet unokája, anyai részről IV. Lajos német-római császár és Margit hainaut-i grófnő unokája. Fivére, János (1351/54–1360/63) herceg halála után a nagybátyja, Nagy Lajos lányainak a születéséig, 1365/66-ig, illetve 1370-ig a magyar trón feltételezett (prezumptív) trónörököse volt.
Egész élete szinte azzal telt, hogy a politika játszmák kereszttüzében az aktuális szövetségi rendszereknek megfelelően váltogatták leendő házastársait. Első jegyese Luxemburgi Jobst morva őrgróf, későbbi német király volt, majd III. Albert osztrák herceg, aztán Luxemburgi Vencel német és cseh trónörökös, míg végül 1370. október 20-án ténylegesen is feleségül ment az Anjou-ház tarantói ágából származó II. Fülöp tarantói herceghez (III. Fülöp néven címzetes konstantinápolyi latin császár). A hozománya Korfu szigete volt. A házasságból egy fiú, Fülöp született 1371-ben, aki viszont csecsemőkorában meghalt. Két évvel később a férje is elhunyt, és Erzsébet özvegyen maradt 1373-ban. Többé nem ment férjhez. Röviddel anyai nagyanyja, idősebb Erzsébet királyné előtt halt meg. Tarantóban a San Cataldo Székesegyházban temették el.
Gyermeke
Férjétől, II. Fülöp (1329–1373) tarantói hercegtől, címzetes konstantinápolyi latin császártól, 1 fiú:
* Fülöp (1371–fiatalon) nápolyi királyi herceg, tarantói herceg és címzetes konstantinápolyi császári herceg
Przodkowie
Przypisy
Források
- Dümmerth Dezső. Az Anjou-ház nyomában (po węgiersku). Budapest: Panoráma (1982). Hozzáférés ideje: 2019. május 25.
- Solymosi László (szerk.): Magyarország történeti kronológiája I. A kezdetektől 1526-ig, főszerk.: Benda Kálmán, Budapest, 1981.
További információk
Szablon:End box
|
