Bánffy de Alsólendva
Az alsólendvai Bánffy család
E család a német eredetű Buzád-Hahót nemzetségből veszi eredetét; az újabb kutatások szerint a család ősei a 743-ban a Lex Baiuvariorumban említett bajor ősnemes Huosi-nemzetségből származtak.[1] A történet szerint Bánffy III. Hahót alapította a családot, 1226-ban. E tagja a családnak 1238–39-ben Vas vármegye ispánja volt. Valószínűleg 1260 körül halt meg. Több leszármazottját is említik az oklevelek, úgymint IV. Hahót, Máté és István. 1291-ben Bánffy Istvánt említik az okiratok mint királyi étekfogó kancellárt. Ugyanő birtokaira királyi megerősítést nyert. 1292-ben a Kőszeghyek ellen harcolt, 1296-tól Varasd vármegye ispánja. 1301 után a Kőszeghyek bosszúból elfoglalták tőle családja ősi várát, Alsólindvát (a mai Lendva, Szlovéniában), amit csak Bánffy III. István kap vissza 1323-ban Károly királytól. A Hahót-Buzád család tagjai a 14. század közepétől kezdték magukat következetesen Alsólendvainak és Bánffynak nevezni.[2] jobbra|260px|bélyegkép|Alsólendva látképe 1660-1664-ben Montecuccoli tábornagy hagyatéka „Lendvai” Miklós, akit a család alsólindvai ága ősének tartanak, 1319-től szerepel az írott forrásokban. Az ő fiai kezdték használni a Bánffy nevet. 1324 és 1343 között Zala vármegye ispánja, aki részt vett az osztrák háborúban, és a királyné főlovászmestere is lett. Kinevezték Tótország bánjává, s ebben a titulusában érdemeket szerzett Horvátország visszafoglalásában. Zára és Velence ellen is harcolt, de árulással vádolták, így a király elvette tőle báni rangját, amit aztán később visszakapott. Neve szerepel az 1358-as zárai béke nevű okmányon is, amelyben Velence lemondott Dalmáciáról a Magyar Királyság javára.[2] 1361 körül veszthette életét. Öt fia született, akik közül István 1366-ban zagoriai ispán (Varasd vármegye), majd 1383-tól Tótország bánja. Neki két fia volt, de egyiküknek sem született további örököse, így Miklós ága kihalt. Említenek még egy Jánost is, aki szintén zagoriai (azaz Varasd vármegyei) ispán volt, 1383 körül.
A család két nevezetes tagja a 15. században élesen eltérő pályát futott be. Pál esküdt ellensége volt a Hunyadi-családnak, Miklós pedig lelkes híve Mátyás királynak. Bánffy Pál eleinte Zsigmond király ellenfele volt, majd a pártjára állt és a Sárkányos rend tagja lett. I. Ulászlótól pénzverési engedélyt kapott Lendva és Bolondóc várára. Ő fogatta el Hunyadi Lászlót a király parancsára és tagja volt annak a bíróságnak, amely halálra ítélte.[3]
Bánffy Miklós (meghalt 1501-ben) viszont Mátyás király leghűségesebb alattvalói közé tartozott. A király moldvai hadjáratán megmentette az uralkodó életét is. Antonio Bonfini szerint Mátyás a testvéreként szerette. 1474-ben ő vezette azt a küldöttséget, amely Nápolyba utazott Beatrix leendő királynéért. 1471-ben megkapta az aradi főispáni tisztséget is Solymos várával együtt. 1477-ben örökös grófi címet kapott.[3] Bánffy Miklós felesége, a szépségéről híres Sagani Margit hercegnő volt, akinek révén Európa több uralkodócsaládjával került rokonságba.[3] Bonfini szerint azonban később Mátyás király is szemet vetett a legendásan szép asszonyra, férje azonban megszöktette őt a király elől, ezért Mátyás elvette tőle címeit és két évre börtönbe záratta.
A Bánffy család tagjai a 15. és 16. században is az ország legfontosabb főméltóságaí között szerepeltek. Királyi ajtónállók, asztalnokok, pohárnokok, tárnokmesterek, lovászmesterek, országbírók voltak. Közülük Bánffy Jánost 1530-ban Szapolyai János nádorrá emelte. Valószínűleg ő lett a reformáció első követője a családban. Fia, István országbíró lett. Az általa megkezdett majd utódai által folytatott családi napló fontos kordokumentum. Gróf alsólendvai (IV.) Bánffy Miklós (1547–1593) 9 éves korától Grazban, majd Bécsben tanult. Felvilágosult. kultúrakedvelő ember, nagylelkű mecénás volt. 1573-ban főpohárnok, 1577-ben Zala vármegye főispánja lett. Felesége Zrínyi Orsolya (1552–1593), a szigetvári kapitány Zrínyi Miklós leánya volt. Alsólendvai udvarukban a Nyugat-Dunántúl egyik fontos szellemi központja alakult ki. A reformáció lelkes híveként Alsólendvára hívta a híres Raphael Hoffhalter nyomdász fiát, Rudolfot. A nyomdász tevékenységének köszönhetően Alsólendván három magyar nyelvű könyv jelent meg, mindegyik szerzője Kultsár György alsólendvai tanító és prédikátor volt. Az 1573-ban és 1574-ben megjelent könyvek Zala megye illetve a mai Szlovénia területén is az első nyomtatott könyveknek számítanak.[3]
Nagykanizsa 1600-as eleste után Bánffy Kristóf, Bánffy Miklós és Zrínyi Orsolya fia (1577–1644) folytatta a török elleni harcot a vidéken. Sokáig úgy tartották, hogy vele halt ki a család, de újabb kutatások szerint fia, István, egy esztendővel túlélte apját és 1645-ben hunyt el Regedén, a mai Bad Radkersburgban. Az alsólendvai Bánffy család birtokait nőági örökösödés révén a sárvári Nádasdy család kapta meg.[3]
Az alsólendvai Bánffy család címere pecsétekben maradt fenn, amely a Buzád-Hahót nemzetség jelképét, a bikát vagy bölényt ábrázolja.
Jelentősebb családtagok
- Bánffy István (?–1468)
- Bánffy Pál (?-1471)
- Bánffy István (1522–1568)
- Bánffy János (?–1544?)
- Bánffy Miklós graf (?–1501)
- Bánffy Miklós (1547–1593)
- Bánffy Kristóf (1577–1644)
- Bánffy László (1671–1753?)
- Bánffy István (1522–1568)
