Osl (ród): Różnice pomiędzy wersjami

Z Felczak story
Przejdź do nawigacji Przejdź do wyszukiwania
Linia 32: Linia 32:
 
  The ''[[Gesta Hunnorum et Hungarorum]]'' ("Deeds of the Huns and Hungarians") records that the clan was from one of the 108 original genera during the [[Hungarian Conquest of the Carpathian Basin]]. According to the legends, the forefather of the genus was Súr, a commander in the [[Battle of Lechfeld]] and a possible descendant of the [[Árpád dynasty]].<ref>Kristó Gyula; Engel Pál; Makk Ferenc, eds. (1994). "Súr". ''Korai magyar történeti lexikon''. Akadémiai Kiadó, Budapest. 963 05 6722 9.</ref> The ancestor of the clan was Osli I who lived around between 1200 and 1230. Presumably, he had seven children, including Beled, who served as Master of the cupbearers, whose eldest son, [[Beled Viczay|Beled]] was the ancestor of the Count Viczay family which became extinct in 1873.
 
  The ''[[Gesta Hunnorum et Hungarorum]]'' ("Deeds of the Huns and Hungarians") records that the clan was from one of the 108 original genera during the [[Hungarian Conquest of the Carpathian Basin]]. According to the legends, the forefather of the genus was Súr, a commander in the [[Battle of Lechfeld]] and a possible descendant of the [[Árpád dynasty]].<ref>Kristó Gyula; Engel Pál; Makk Ferenc, eds. (1994). "Súr". ''Korai magyar történeti lexikon''. Akadémiai Kiadó, Budapest. 963 05 6722 9.</ref> The ancestor of the clan was Osli I who lived around between 1200 and 1230. Presumably, he had seven children, including Beled, who served as Master of the cupbearers, whose eldest son, [[Beled Viczay|Beled]] was the ancestor of the Count Viczay family which became extinct in 1873.
  
−
Drugim synem Osli był Osli de Asszonyfalva, Ban of Szörény, którego trzeci syn Osli Ostffy został przodkiem rodziny Ostffy de Asszonyfalva. Trzecim synem był Benedek, biskup Váradu (dziś: Oradea, Rumunia). Przeżył inwazję Mongołów na Europę, a później został mianowany biskupem Győr. Czwarty syn, Tamás de Csorna, był pierwszym członkiem Domu Kanizsai. Jego wnuk Gergely nabył znaczące ziemie w okręgu Győr. Rábaszentmiklós otrzymał od Władysława IV w 1287 roku. Nie miał jednak męskich następców, więc majątek odziedziczył Lőrinc, Ispán z hrabstwa Zala, synowie jego brata. Ostatnim ocalałym członkiem tej rodziny była Orsolya Kanizsai (zm. 1571), żona Palatine Tamás Nádasdy.
+
Drugim synem Osli był Osli de Asszonyfalva, Ban of Szörény, którego trzeci syn Osli Ostffy został przodkiem rodziny Ostffy de Asszonyfalva. Trzecim synem był Benedek, biskup Váradu (dziś: Oradea, Rumunia). Przeżył inwazję Mongołów na Europę, a później został mianowany biskupem Győr. Czwarty syn, Tamás de Csorna, był pierwszym członkiem Domu Kanizsai. Jego wnuk Gergely nabył znaczące ziemie w okręgu Győr. Rábaszentmiklós otrzymał od Władysława IV w 1287 roku. Nie miał jednak męskich następców, więc majątek odziedziczył Lőrinc, Ispán z hrabstwa Zala, synowie jego brata. Ostatnim ocalałym członkiem tej rodziny była Orsolya Kanizsai (zm. 1571), żona Palatine Tamás Nádasdy.
  
−
Osli's second son was Osli de Asszonyfalva, [[Ban of Szörény]], whose third son, Osli Ostffy became ancestor of the Ostffy de Asszonyfalva family. The third son was [[Benedict Osl|Benedek]], [[Bishop of Várad]] (today: ''Oradea, Romania''). He survived the [[Mongol invasion of Europe]] and later was appointed [[Diocese of Győr|Bishop of Győr]]. The fourth son, Tamás de Csorna was the first member of the House of Kanizsai. His grandson Gergely acquired significant lands in [[Győr County]]. He was received [[Rábaszentmiklós]] by [[Ladislaus IV of Hungary|Ladislaus IV]] in 1287. However, he had no male successors, thus the property were inherited by Lőrinc, Ispán of [[Zala County (former)|Zala County]], his brother's sons. The last surviving member of that family was [[Orsolya Kanizsai]] (d. 1571), wife of [[Palatine (Kingdom of Hungary)|Palatine]] [[Tamás Nádasdy]].
+
Osli's second son was Osli de Asszonyfalva, [[Ban of Szörény]], whose third son, Osli Ostffy became ancestor of the Ostffy de Asszonyfalva family. The third son was [[Benedict Osl|Benedek]], [[Bishop of Várad]] (today: ''Oradea, Romania''). He survived the [[Mongol invasion of Europe]] and later was appointed [[Diocese of Győr|Bishop of Győr]]. The fourth son, Tamás de Csorna was the first member of the House of Kanizsai. His grandson Gergely acquired significant lands in [[Győr County]]. He was received [[Rábaszentmiklós]] by [[Ladislaus IV of Hungary|Ladislaus IV]] in 1287. However, he had no male successors, thus the property were inherited by Lőrinc, Ispán of [[Zala County (former)|Zala County]], his brother's sons. The last surviving member of that family was [[Orsolya Kanizsai]] (d. 1571), wife of [[Palatine (Kingdom of Hungary)|Palatine]] [[Tamás Nádasdy]].
  
−
The fifth son was [[Herbord Osl|Herbold]], [[Ispán]] (Count; ''comes'') of [[Baranya County (former)|Baranya County]]. After the [[Battle of Mohi]] (1241), he put in safety [[Béla IV of Hungary|Béla IV]] and the royal family at [[Klis Fortress]] ({{lang-hu|Klissza}}) who fled from the Mongols to [[Dalmatia]]. During that time, Herbold served as castellan of Klis who defended successfully from the Tatars. As a result, later, Béla IV donated large estates along the [[Raba (river)|Raba]].
+
Piątym synem był Herbold, Ispán (hrabia; przybył) z hrabstwa Baranya. Po bitwie pod Mohi (1241) umieścił Bélę IV i rodzinę królewską w Twierdzy Klis (), która uciekła z Mongołów do Dalmacji. W tym czasie Herbold był kasztelanem Klis, który skutecznie bronił się przed Tatarami. W rezultacie później Béla IV przekazała duże majątki wzdłuż Raby.
 +
 
 +
The fifth son was [[Herbord Osl|Herbold]], [[Ispán]] (Count; ''comes'') of [[Baranya County (former)|Baranya County]]. After the [[Battle of Mohi]] (1241), he put in safety [[Béla IV of Hungary|Béla IV]] and the royal family at [[Klis Fortress]] ({{lang-hu|Klissza}}) who fled from the Mongols to [[Dalmatia]]. During that time, Herbold served as castellan of Klis who defended successfully from the Tatars. As a result, later, Béla IV donated large estates along the [[Raba (river)|Raba]].
  
 
<hr>
 
<hr>

Wersja z 05:12, 11 paź 2019

Źródło: Osl


Osl

Herb Osl
Kraj Królestwo Węgier
Założyciel Osli I
Ostatni przedstawiciel Héder Viczay
Obecna głowa ???
Rok założenia XII wiek
Rok rozwiązania 1873 (last Viczay)
Pochodzenie etniczne węgierskie
Gałęzie Kanizsai
Ostffy
Viczay


Osl (Osli, Osth or Ozsol) was the name of a gens (Latin for "clan"; nemzetség in Hungarian) with Pecheneg or Hungarian origin in the Kingdom of Hungary, based in today's Győr-Moson-Sopron County. The village of Osli was named after that clan.

History

Gesta Hunnorum et Hungarorum („Czyny Hunów i Węgrów”) odnotowuje, że klan pochodził z jednego z 108 rodzajów podczas węgierskiego podboju Kotliny Karpackiej. Według legend przodkiem rodzaju był Súr, dowódca bitwy o Lechfeld i ewentualny potomek dynastii Árpád. [1] Przodkiem klanu był Osli I, który mieszkał między 1200 a 1230 rokiem. Prawdopodobnie miał siedmioro dzieci, w tym Beleda, który służył jako Mistrz nosicieli, którego najstarszy syn Beled był przodkiem rodziny hrabiego Viczaya, która wyginęła w 1873 r. 

The Gesta Hunnorum et Hungarorum ("Deeds of the Huns and Hungarians") records that the clan was from one of the 108 original genera during the Hungarian Conquest of the Carpathian Basin. According to the legends, the forefather of the genus was Súr, a commander in the Battle of Lechfeld and a possible descendant of the Árpád dynasty.[1] The ancestor of the clan was Osli I who lived around between 1200 and 1230. Presumably, he had seven children, including Beled, who served as Master of the cupbearers, whose eldest son, Beled was the ancestor of the Count Viczay family which became extinct in 1873.

Drugim synem Osli był Osli de Asszonyfalva, Ban of Szörény, którego trzeci syn Osli Ostffy został przodkiem rodziny Ostffy de Asszonyfalva. Trzecim synem był Benedek, biskup Váradu (dziś: Oradea, Rumunia). Przeżył inwazję Mongołów na Europę, a później został mianowany biskupem Győr. Czwarty syn, Tamás de Csorna, był pierwszym członkiem Domu Kanizsai. Jego wnuk Gergely nabył znaczące ziemie w okręgu Győr. Rábaszentmiklós otrzymał od Władysława IV w 1287 roku. Nie miał jednak męskich następców, więc majątek odziedziczył Lőrinc, Ispán z hrabstwa Zala, synowie jego brata. Ostatnim ocalałym członkiem tej rodziny była Orsolya Kanizsai (zm. 1571), żona Palatine Tamás Nádasdy. 

Osli's second son was Osli de Asszonyfalva, Ban of Szörény, whose third son, Osli Ostffy became ancestor of the Ostffy de Asszonyfalva family. The third son was Benedek, Bishop of Várad (today: Oradea, Romania). He survived the Mongol invasion of Europe and later was appointed Bishop of Győr. The fourth son, Tamás de Csorna was the first member of the House of Kanizsai. His grandson Gergely acquired significant lands in Győr County. He was received Rábaszentmiklós by Ladislaus IV in 1287. However, he had no male successors, thus the property were inherited by Lőrinc, Ispán of Zala County, his brother's sons. The last surviving member of that family was Orsolya Kanizsai (d. 1571), wife of Palatine Tamás Nádasdy.

Piątym synem był Herbold, Ispán (hrabia; przybył) z hrabstwa Baranya. Po bitwie pod Mohi (1241) umieścił Bélę IV i rodzinę królewską w Twierdzy Klis (), która uciekła z Mongołów do Dalmacji. W tym czasie Herbold był kasztelanem Klis, który skutecznie bronił się przed Tatarami. W rezultacie później Béla IV przekazała duże majątki wzdłuż Raby. 

The fifth son was Herbold, Ispán (Count; comes) of Baranya County. After the Battle of Mohi (1241), he put in safety Béla IV and the royal family at Klis Fortress () who fled from the Mongols to Dalmatia. During that time, Herbold served as castellan of Klis who defended successfully from the Tatars. As a result, later, Béla IV donated large estates along the Raba.

Za: [1]

  • „Oslu comes” (1200–1230) ─ Osli ág
  • Móric „frater meus”[3] (1228–1230) – Móroc ág
    • zemenyei György (1239–1264)
      • Márk (1290–1327)

      • György (1290–1323)

    • Móric ( 1277–1281)
  • Beled[4] pohárnokmester, tárnokmester (1216–1236) – Beled ág
    • vicai és lózsi Beled (1237–1291) → Viczai de Loos család
    • höflányi János (1237–1287)
      • János (–1327)


  • Súr[5] (-) – Súr (agyagosi) ág
    • Péter ispán (1222–1256)
      • Péter (1256–1258)
        • András (1269–1285)

        • Gergely (1267–1292)
        • Súr kaboldi várnagy (1277–1298)
      • alramsi Gergely (1256–1292)
      • Feldre (1256–1258)
      • András (1256–1258)
  • Péter[5] (–1228) – németi ág
    • Péter (1228–1239)
      • András (–1298)

      • Dénes (1278–1279)


      • Péter (–1299)

      • Domonkos (1300–1302)

      • Benedek (–)


  • István[5] (–1228) – csornai töredék ág
    • István (1255–1257)
    • János (Iván) (1257–1264)
  • Szatmárfia Miklós[5] (1234–1237) – egyes töredék
  • Pétertfia Guor[5] (–1281) – egyes töredék

Birtokaik

Posiadłości

Możliwe do zidentyfikowania posiadłości do początku XIV wieku: [6] W trakcie Ráby: Csorna, Barbacs, Mugurch, Magnolia, Farad, Kontynent, Örs, Jeziora, Oslo, Enyed, Rodzina, Potahc, Hueche, Borhofölde, Erlen, Tamási, Potyond, niemiecki, Zamarol, Vica, Beled, Újfalu, Janoa, Pertel, Sobor. 

A 14. század elejéig beazonosítható birtokok:[6]
A Rábaközben: Csorna, Barbacs, Mugurch, Maglóca, Farád, Szárföld, Örs, Tóttelek, Osli, Enyed, Család, Potahc, Hueche, Borhofölde, Erlen, Tamási, Potyond, Németi, Zamarol, Vica, Beled, Újfalu, Janoa, Pertel, Sobor.

Kapuvártól nyugatra: Agyagos, Neweg, Szerdahely, Sarud, Széplak, Kalacs, Loos, Pereszteg, Homok, Hidegség.

Sopron megye déli részén: Völcsej, Horpács, Pusztacsalád, Szopor, Gyalóka, Dicsk, Garablyán, Bő, Damonya, Salajsa.

Sopron megye északnyugati részén: Móroc, Zemenye, Szerdahely, Semverd, Heren, Kis- és Nagy-Höflány, Sebret, Alramos.

Sopron megyei falvaik voltak még: Dág, Péter-Németi, Csáva, Német-Barom, Péterfalva, Adul, Aranaz és Bezernuk.

Győr megyében: Bikafölde, továbbá Borbán és Sokorón voltak szőlőik.

Somogy megyében: Nágocs és Kisasszond.

Pilis megyében a Pomáz mellé eső Aszófő.

A Dráván túl: Szentvid, Raszina és Herbortya.

Bihar megyében: Keserű és Süvegd.

A főágak nevezetesebb leszármazottai

Słynne potomstwo głównych gałęzi

  • Miklós Provost of Várad (1323-1327)
  • Beled Lieutenant Gate (1327-1377)
  • János Lőkös (1385-1393) w Fejér
  • Gergely hrabia z Szarvkő (1379–1411)
* Miklós váradi prépost (1323–1327)
* Beled kapui várnagy (1327–1357)
*asszonyfalvi Lőkös János (1385–1393)
* Gergely szarvkői várnagy (1379–1411)

Wnuk Jamesa, János Lőkös z Felsőfalva, zdobył sławę dzięki swojej służbie zagranicznej. Mianowicie, zięć Dominika, zięć Macho, Ferenc, został zamordowany w powiecie Veszprém, András Szörzsöki, który został skazany na utratę głowy Zygmunta i żywego inwentarza. W 1388 r., Na prośbę Zygmunta, niektórzy arcykapłani i lordowie zostali ułaskawieni i zarządzili odkupienie oryginalnej kary pieniężnej. Mimo łaski w 1403 r. Obaj stanęli na przyjęciu László Neapolu. W 1409 r. Jego spadkobiercy zostali zmuszeni do tymczasowego przekazania pałacu Miklós Garai za swoje długi, z wyjątkiem zamku Kigyókő. 

Jakab unokája, asszonyfalvi Lőkös János nevezetességét nem országos szolgálataival érdemelte ki. Ugyanis Domonkos macsói bán unokájával, Ferenccel a Veszprém megyei Szörzsöki Andrást megölték, amiért Zsigmond fej és jószágvesztésre ítélte őket. 1388-ban Zsigmond, némely főpapok és főurak kérésére mindkettőjüknek megkegyelmezett és az eredeti büntetés pénzzel való megváltását rendelte el. A kegyelem ellenére, 1403-ban mindketten Nápolyi László pártjára álltak. 1409-ben örökösei, adósságai fejében a Jakab ág összes birtokát – Kigyókő várának kivételével – kénytelenek voltak ideiglenesen Garai Miklós nádor kezelésébe adni.[7]

Asszonyfalvi család (ág)

  • Ostfi Osl (1250–1303)
    • Osli (1297–1307)
    • Péter (1302–1351)
    • János varasdi ispán (1307–1346)
    • Miklós kórógyi várnagy, macsói bán (1307–1339)
    • Domonkos veszprémi ispán, macsói bán (1307–1353)
      • bresztolci Demeter (1345–1393)




      • Miklós ugróci várnagy (1345–1383)
      • asszonyfalvi Ostfi János (1345–1359)

[***]

Birtokaik

A 14. század elejéig azonosítható birtokok:[8]

Osl bán utódai főként a Rába jobbpartján, Ostffyasszonyfa körül igyekeztek birtokaikat csoportosítani.

Vas megyei falvaik voltak: Asszonyfalva, Ol, Csep, Csenge, Kádár, Semjén, Narey, Boroszd föld és Csehi.

[***]

Az ág nevezetesebb leszármazottai

  • Ferenc (1376–1426)
  • Gergely vasi ispán (1390–1431)
  • János dobokai főesperes (1405–1421)
  • István turóci prépost (1414–1421)
  • László soproni ispán (1419–1440)
  • János soproni alispán (–1434)
  • Miklós esztergomi prépost (1439–1466)
  • László soproni kapitány (–1501)
  • László vasi alispán (1490–1540)
  • Ferenc soproni főispán (1504–1516)
  • Jakab soproni alispán (–1583)
  • Mihály vasi főispán (1588–1604)
  • Tamás vasi alispán (–1663)
  • Pál soproni alispán (1821–1890)
  • Lajos vasi és soproni főispán (1876–1944)

[***]

Kanizsai család (ág)

  • csornai Tamás (1228–1248)
    • Imre (1262–1281)
      • Gergely (1283–1325)
      • kanizsai Lőrinc hegykövi ispán, zalai ispán (1308–1330)
      • László (1308–1309)
      • Mihály (1308–1335)
        • László (1370–1376)




        • Kónya zágrábi prépost (1370–1376)
        • Mihály (1370–1376)

      • Dezső (1308–1325)
      • Imre (1308–1325)
        • Kun János (1349–1370)
        • Kun György (1349–1370)



    • Tamás (1262–1264)


[***]

Birtokaik

[[kép:Kanizsai László címere II. Lajos armálisában.jpg|bélyegkép|130px|jobbra|Kanizsai László (1497-1525) címere II. Lajos armálisában]] bélyegkép|130px|jobbra|Kanizsai Dorottya kibővített címere II Lajos armálisában A 14. század elejéig azonosítható birtokok:[9]

A Kanizsaiak Zala megyében terjeszkedtek, ahol már 1264-ben birtokolták Iszabort. A 14. század elején kapták meg Kanizsaszeg várát, annak mezővárosával a mostani Nagykanizsával.

Zala megyei falvaik voltak: Lasnok, Pamlén, Csákány, Kerektó, Baksafalva, Szakafölde, Molnári, Szentmárton, Vente, Libolca, Dobolnok, Igrici, Récse-Keresztúr, Béllege, Leánd, Pallin és Kedhida.

Az ág nevezetesebb leszármazottai

[***]

Vicai - Lózsi család (ág)

  • vicai Beled (1237–1291)
    • Miklós (–)
      • János (–1309)
        • Miklós (–1347)
        • Tamás soproni ispán (1347–1360)

    • Imre (–1309)
      • Péter (–1335)
    • János (–1309)
      • Péter (1335–1355)
        • lózsi Jakab (1355–1377)

        • Mihály (1355–1370)
    • Beled sopron megye szolgabírája (1309–1349)
      • János (1349–1355)
        • Osli (–1366)
    • László (–1309)


Plik:Címerfaragvány.JPG
A lózsi ág címere
Plik:Nagylózs. Szent István római katolikus temetőkápolna..jpg
A lózsi Szent István temetőkápolna
Plik:Fejfaragvány.JPG
Fejfaragvány a kápolna kapuzatán

References

  1. ↑ Kristó Gyula; Engel Pál; Makk Ferenc, eds. (1994). "Súr". Korai magyar történeti lexikon. Akadémiai Kiadó, Budapest. 963 05 6722 9.
  2. ↑ 2,0 2,1 2,2 2,3 Az 1250 évi birtokosztály alapján beazonosítható rokonsági fok.
  3. ↑ 3,0 3,1 3,2 Az 1230 évi oklevél rokonsági fokot jelölő kifejezése.
  4. ↑ Az 1230 és 1250 évi oklevelek alapján Oslu comes közeli rokona – testvére vagy unokatestvére.
  5. ↑ 5,0 5,1 5,2 5,3 5,4 A rokonsági fok csak valószínűsített, nem igazolható.
  6. ↑ Dr.Karácsonyi János, A magyar nemzetségek a XIV. század közepéig; Második kötet, Magyar Tudományos Akadémia - Budapest (1901).
  7. ↑ Pór, Antal (1890). „Az Osl-nemzetség története a XIII. és XlV. században.”. Turul, 8. Füzet, str. 153-200.
  8. ↑ Pór, Antal (1890). „Az Osl-nemzetség története a XIII. és XlV. században.”. Turul, 8. Füzet, str. 153-200.
  9. ↑ Pór, Antal (1890). „Az Osl-nemzetség története a XIII. és XlV. században.”. Turul, 8. Füzet, str. 153-200.

{{#invoke:Check for unknown parameters|check|unknown=|preview=Page using Template:Reflist with unknown parameter "_VALUE_"|ignoreblank=y| 1 | colwidth | group | liststyle | refs }}

Sources

  • János Karácsonyi: A magyar nemzetségek a XIV. század közepéig. Budapest: Magyar Tudományos Akadémia. 1900–1901.
  • August Ernst: Geschichte des Burgenlandes. Verlag für Geschichte u. Politik, Wien 1991,
  • Gyula Kristó (editor): Korai Magyar Történeti Lexikon - 9-14. század (Encyclopedia of the Early Hungarian History - 9-14th centuries); Akadémiai Kiadó, 1994, Budapest; .
Źródło: „http://natusiewicz.pl/felczak/index.php?title=Osl_(ród)&oldid=6074”