Belső-Szolnok
| Strona | Autorzy | Nota |
| [1] | [2] | Ten artykuł został przetłumaczony z Wikipedii w języku węgierskim. Treści pochodzące z Wikipedii w języku węgierskim są oparte na licencji Creative Commons 3.0 – Uznanie Autorstwa – Na tych samych warunkach. Kopiując je lub tłumacząc, należy podać ich autorów i udostępnić na tych samych warunkach. |
| ||||||||||||||||||
Wewnętrzny okręg Szolnok (łac. Comitatus Szolnok Interior, niem. Innere Szolnoker Gespanschaft, rum. Comitatul Solnocul Interior) był jednym z historycznych hrabstw Węgier w Siedmiogrodzie. Data jego powstania przypada na rok przed 1320 r., A zaprzestano w 1876 r., Kiedy to prawie cały Szolnok Wewnętrzny został zjednoczony z największą częścią powiatu dobokańskiego - uzupełnionego o część regionu kamiennego - jako powiat szolnok-doboka. Miała siedzibę w Des. [3]
Belső-Szolnok vármegye (latinul Comitatus Szolnok Interior, németül Innere Szolnoker Gespanschaft, románul: Comitatul Solnocul Interior) Magyarország egyik történelmi vármegyéje volt Erdélyben. Létrehozásának időpontját 1320 előttre teszik, megszűntének időpontja 1876, amikor Belső-Szolnok majdnem egésze Doboka vármegye legnagyobb részével - kiegészülve a Kővárvidék egy részével - Szolnok-Doboka vármegye néven egyesült. Székhelye Dés volt.[3]
Spis treści
Nazwa
Podobnie jak powiat środkowego Szolnok, swoją nazwę zawdzięcza nie od miasta Szolnok, ale jako ważny region solny królestwa, prawdopodobnie od określenia „solniczka”, która narodziła się na ustach ludów słowiańskich żyjących tu później. podbój. [4] W języku serbskim sól nadal nazywa się sol, czyli sol.
Nevét - akárcsak Közép-Szolnok vármegye - nem Szolnok városról kapta, hanem mint a királyság fontos sótermelő vidéke, feltehetően a honfoglalást követően itt élő szláv népek ajkán született "sótermelő" kifejezésből származik.[4] Szerbül a sót ma is сол-nak, vagyis szol-nak mondják.
Starsze źródła wywodzą nazwę od imienia Ispána Zonuka, który żył w okresie drugiego panowania króla Piotra Węgierskiego. [5]
Régebbi források az elnevezést a Péter magyar király második uralkodása idején élt Zonuk ispán nevéből származtatják.[5]
Lokalizacja
Graniczy z Mołdawią i okręgiem Marmarosz na północy, saksońskimi powiatami Bistrița i Doboka na wschodzie, Doboką na południu oraz Doboką i Kővárvidék na zachodzie.
Északon Moldvával és Máramaros vármegyével, keleten a szász Besztercevidékkel és Doboka vármegyével, délen szintén Dobokával, nyugaton Dobokával és Kővárvidékkel határos.[5]
Historia
Niegdyś zjednoczone - i ogromne - królewskie hrabstwo Szolnok zostało w XIII wieku podzielone na hrabstwa Wewnętrzny (Siedmiogród) i Outer-Szolnok (Tisza). Mogło to być również powodem wydzielenia, że zachodnia część obszaru należała do diecezji egerskiej, a wschodnia do diecezji siedmiogrodzkiej. Pierwsza pisemna wzmianka o istnieniu powiatu pochodzi z 1320 roku. Po separacji Belső-Szolnok przeszedł pod kontrolę wojewody siedmiogrodzkiego, podczas gdy Külső-Szolnok był nadal rządzony przez ispána wyznaczonego przez króla. [6]
Az egykor egységes - és hatalmas - Szolnok királyi vármegye a 13. században kettévált: Belső- (erdélyi) és Külső-Szolnok (tiszai) vármegyékre. Az is oka lehetett a szétválasztásnak, hogy a terület nyugati része az egri, míg keleti az erdélyi egyházmegyéhez tartozott. Első írásos emlék a vármegye létéről 1320-ból származik. A szétválást követően Belső-Szolnok az erdélyi vajda hatáskörébe került, míg Külső-Szolnokot továbbra is a király által kinevezett ispán irányította.[6]
Po 1848 r. Powiaty zostały zasadniczo zniesione przez administrację cesarską i dopiero w 1861 r. Przywrócono dawny system administracji. W 1876 r. Osady Csépán, Entrádám, Magyarnemegye, Oláhnemegye, Oláhnémeti, Priszlop, Szamospart i Tóhát zostały przyłączone do powiatu Bistrița-Năsăud, a pozostałe części do powiatu Szolnok-Doboka, który powstał w tym czasie.
1848 után a császári közigazgatás a megyéket lényegében megszüntette, és csak 1861-ben állították vissza a korábbi közigazgatási rendszert. 1876-ban pedig Csépán, Entrádám, Magyarnemegye, Oláhnemegye, Oláhnémeti, Priszlop, Szamospart és Tóhát településeket Beszterce-Naszód vármegyéhez csatolták, a többi részt pedig az akkor létrehozott Szolnok-Doboka vármegyéhez
Közigazgatása
A 18. század végén négy mezővárossal és 192 faluval rendelkezett,[7] ebből az alsó kerületben három mezőváros (Dés, Désakna, Szamosújvár) és hat járásban 102 falu,[8] a felső kerületben egyetlen mezőváros (Retteg) és négy járásban 85 falu.[9] Az alsó kerület járásai: dési, bálványosváraljai, bethleni, alparéti, vádi, szurdoki.[10] A felső kerület járásai: rettegi, kőfarki, kackói, láposi.[9]
1869-ben Dés királyi mezőváros és Szamosújvár szabad királyi város mellett kilenc járás alkotta: az alparéti, bálványosváraljai, bethleni, dési, kackói, kőfarki, magyarláposi, rettegi és a szurduki.[3]
Administracja
Pod koniec XVIII wieku posiadał cztery miasta targowe i 192 wsie [7], z których trzy miasta targowe w dolnym okręgu (Dés, Désakna, Szamosújvár) i 102 wsie w sześciu dzielnicach [8], jedno miasto targowe. (Retteg) w górnej dzielnicy i 85 wsi w czterech okręgach. [9] Okręgi dolnego okręgu: Dési, Bálványosváralja, Bethlehem, Alparéti, Vádi, Szurdok. [10] Dzielnice powiatu górnego: Rettegi, Kőfarki, Kackói, Láposi. [9]
A 18. század végén a lakosság túlnyomó része román volt, továbbá magyarok, cigányok valamint kisebb számban örmények, szászok, zsidók.[11] A románok a görögkeleti felekezethez tartoztak (182 templom), a magyarok kisebb részben római katolikusok (4 plébánia), nagyobb számban reformátusok (36 egyházközség) voltak. Emellett egy-egy unitárius (magyar) és lutheránus (szász) egyházközség is volt a megyében. Az örmények szintén római katolikusok voltak.[12] Az 1787-es népszámláláskor 20 944 házat, 24 702 családot illetve 134 008 lakost jegyeztek fel.[13]
W 1869 roku, oprócz królewskiego miasta targowego Dés i wolnego miasta królewskiego Szamosújvár, składał się z dziewięciu dzielnic: Alparéti, Bálványosváralja, Bethlehem, Dés, Kackó, Kőfark, Magyarlápos, Rettegi i Szurduki. [3]
Nem sokkal a megye megszűnése előtt, 1869-ben Keleti Károly a tanköteles gyermekek anyanyelvi megoszlását véve alapul az alábbi nemzetiségi megoszlást számolta ki: a 138 ezres lakosság 78 százaléka román, 18 magyar, 3 német anyanyelvű volt, és 1 százalékot nem érte el a rutének aránya.[14]
W 1870 r. Liczyło 138307 mieszkańców, z czego 82 527 (59,7%) było grekokatolikami, 23846 (17,2%) prawosławnymi, 17 075 (12,3%) było reformowanych, 6604 (4,8%) było rzymskokatolikami, 5 591 (4%) ) był Izraelitą i 2664 innymi religiami (głównie ormiańskimi katolikami i luteranami). 77% to Rumuni, 17% Węgrzy, 4% Żydzi. [15]
1870-ben 138.307 lakosa volt, melyből 82.527 (59,7%) görög katolikus, 23.846 (17,2%) ortodox, 17.075 (12,3%) református, 6.604 (4,8%) római katolikus, 5.591 (4%) izraelita és 2.664 egyéb (főleg örmény katolikus és evangélikus) vallású volt. 77% román, 17% magyar, 4% zsidó nemzetiségű.[15]
Przypisy
- ↑ A magyar szent korona országainak 1910. évi népszámlálása. Budapest 1912, S. 12 ff.
- ↑ A magyar szent korona országainak 1910. évi népszámlálása. Budapest 1912, S. 22 ff. (Spis ludności z 1910)
- ↑ 3,0 3,1 Szablon:CitWeb
- ↑ Szablon:CitLib
- ↑ 5,0 5,1 Szablon:Lefele link : 483. o.
- ↑ Szablon:CitLib
- ↑ Szablon:Lefele link : 179. o.
- ↑ Szablon:Lefele link : 485. és 491. o.
- ↑ 9,0 9,1 Szablon:Lefele link : 493. o.
- ↑ Szablon:Lefele link : 491. o.
- ↑ Szablon:Lefele link : 484. o.
- ↑ Szablon:Lefele link : 495. o.
- ↑ Szablon:CitLib
- ↑ Szablon:SzDob
- ↑ Szablon:CitLib
Źródła
- Benkő József: Erdély. Sepsziszentgyörgy: Székely Nemzeti Múzeum; Barót: Tortoma. 2014. ISBN 978-973-8995-25-3
- Lázár Miklós: Erdély főispánjai (1540–1711). (PDF) Budapest: Athenaeum. 1889.
- Magyar életrajzi lexikon I–IV. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1967–1994.
Więcej informacji
- Jakó Zsigmond: Belső-Szolnok és Doboka magyarsága az újkorban (PDF). W: Szolnok-Doboka magyarsága. Szerk. Szabó T. Attila. Dés–Kolozsvár: (kiadó nélkül). 1944.
.svg){kind=link}
.svg){kind=link}
