Kőhalomszék
| Strona | Autorzy | Nota |
| [1] | [2] | Ten artykuł został przetłumaczony z Wikipedii w języku węgierskim. Treści pochodzące z Wikipedii w języku węgierskim są oparte na licencji Creative Commons 3.0 – Uznanie Autorstwa – Na tych samych warunkach. Kopiując je lub tłumacząc, należy podać ich autorów i udostępnić na tych samych warunkach. |
|
Plik:Repser Stuhl.svg „Scaunul Rupea” în secolul al XV-lea Kőhalomszék (másként Kőhalom szék, Kőhalom-szék vagy Kosd szék, németül Stuhl Reps, erdélyi szász nyelven Stuhl Räppes) különleges közigazgatási egység volt a Magyar Királyságban, Erdélyben: az erdélyi szász székek egyike volt a 14. századtól 1876-ig. Területe 619 km², a terület lakóinak száma 1891-ben 21.387 fő, székhelye Kőhalom volt. Spis treściFekvésePlik:Repser Stuhl - Scaunul Rupea, Josephinische Landesaufnahme 1769-73 cut.jpg Kőhalomszék térképe Erdély délkeleti részén, északról Udvarhelyszék, keletről Felső-Fehér vármegye, délről Fogaras vidék, nyugatról Nagysinkszék, Felső-Fehér vármegye és Segesvárszék határolta. TörténetePlik:Scaunul Rupea CoA.png Kőhalomszék címere A reformáció előtt a kosdi káptalansághoz tartozott. Nevét 1512-ben említette először oklevél a kőhalomszéki falusi elöljárókkal kapcsolatban: "Symone Gereb in Ugra Nicolao similiter Gereb et Luca Zygyartho in Thykus, Petro Biro in dicta Kyralhalma et altero Petro Thorda in eadem Kyralhalma" (TT 1891. 629. Mayláth). Kőhalomszék feltehetően a Károly Róbert király ellen föllázadt és 1324-ben Kőhalom várában megostromlott Henning szász ispánnal kapcsolatban említett királyi vár körül szerveződött, Kőhalom meg nem nevezett időben a szászoké lett, akik úgynevezett mentsvárként használták, vagyis Kőhalom város minden lakosának lakhelye volt a várban veszély esetén. A várat 1691-1699 között korszerűsítették, 1704-1708 között a kurucoké volt, később pusztulni kezdett, a 19. századra pedig már csak rom maradt. [[Fájl:Kőhalom.jpg|bélyegkép|jobbra|250px|Kőhalom, az egykori Kőhalomszék központja]] Kőhalom szász népe a reformáció után lutheránus lett, ez időtől az Árpád-kori eredetű, 15-17. századi erődített templomok birtokosa is. 1786-1790 táján II. József alatt Fogaras vármegyébe osztották, a király halála után azonban önállóságát visszanyerte. 1787-ben lélekszáma 17.256 fő volt, 3773 házzal, 4119 családdal. 1850-1854 között a Bach-korszakban a Nagyszebeni Katonai Kerület kőhalmi körzetének garati, kacai, kőhalmi, ugrai és zsiberki alkörzetébe került, 1854-1860 között pedig a brassói kerületbe osztották. Az önkényuralom bukásával visszanyert önállóságát ezután 1876-ig, a vármegyerendezésig megtartotta. Az 1876. évi XXXIII. törvénycikk alapján az újonnan alakított Nagy-Küküllő vármegye kebelezte be. 1870-ben 21.387 lakosa volt, melyből 10.620 (49,7%) evangélikus, 7.307 (34,2%) ortodox, 2.044 (9,6%) görög katolikus, 1.003 (4,7%) református, 337 (1,6%) római katolikus és 76 egyéb (főleg unitárius) vallású volt. 50% német, 43,5% román és 6,5% magyar nemzetiségű. TelepüléseiKőhalomszékhez 19 helység tartozott. (Zárójelben a német név szerepel.)
Források
|
